A Digitális Batman - együtt a digitális oktatásért akció 2020. március 13-án indult, néhány órával Orbán Viktor miniszterelnök digitális oktatásra történő átállást bejelentő közleményét követően. Az alapító, Pintér Zsolt, az ELTE Savaria Egyetemi Központ Szombathelyi kancellári ügyek koordinációs igazgatója és a Nyugat-Pannon Vállalkozásfejlesztési Kft tulajdonosa, a Facebookon az az alábbi felhívást tette közzé:
„Kedves Emberek, Barátaim és Üzletfeleim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Orbán Viktor bejelentését követően azonnal megindult az ötletelés minden fórumon, végre nem csak idióta megosztásokra használva a közösségi médiát, hogy milyen formában megvalósítható a digitális oktatás a vészhelyzet miatt otthon maradó diákoknak. Nem kétséges, hogy megoldást kell találni. Lesz is megoldás. Ha nem a pártpolitika vonalán haladunk, és húzunk százfelé, akkor okos, kreatív nemzet vagyunk.
Azonban vannak gyerekek, akiknek nincs otthon megfelelő eszközük, és a szüleik nem tudnak a közeljövőben mobiltelefont, táblagépet, egyéb digitális eszközt vásárolni nekik. Most arra is gondolni kell azoknak, akiknek nincsenek nagyobb anyagi tartalékaik, hogy elhúzódó karantén esetén lehet olyan szituáció, hogy hosszabb ideig nem kapnak fizetést. Ilyenkor bizony a létfenntartás lesz az első, és nem a mobiltelefon vagy Skype kamera és mikrofon.
Azt halljuk sokfelől, hogy a magyarok nem tudnak összefogni, nem törődnek egymással, irigyek. Most nagyon nagy a baj! Mutassuk meg, hogy nem csak jelszavak szintjén vagyunk egy vérből valók.
Megkezdem a felajánlást, olyan nehéz anyagi helyzetben lévő gyerekek digitális eszközökkel való ellátásához, akiknek nincs esélyük a közeljövőben ilyenekhez jutni. A kezdő darab egy Samsung 10" táblagép, ami a kiegészítő dokkolóval, wifivel vagy mobilnettel, ideális a digitális tananyagok vagy akár tv műsorok megtekintéséhez és még egy 24" monitor, ha valamelyik szemüveges gyereknek épp ez hiányozna, mert nem látja jól a mobiltelefonon a tanító nénit.
Kérem, hogy akinek vannak felesleges digitális eszközei, vagy aki megteheti vásárolhat újakat is, folytassa a felajánlást!
Aki a legnagyobb felajánlást teszi március 20.-ig, annak egy eredeti Puskás Ferenc autogramot adok tiszteletem jeléül. Mivel a nagy Puskás aláírásáról van szó, nem a kis Dzsudzsákéról, a minimális felajánlott összeg, vagy eszközérték, amivel elvihető: 1 millió forint.
Nem mozgalmat vagy valami egyéb öncélú baromságot szeretnék (mert akkor én lennék a zászlóapa, és azon a barátaim és üzletfeleim, teljesen érthető okból, nagyon röhögnének), nem szeretnék valami helyi Batmanként sem tetszelegi a közösségi médiában, hanem csak azt szeretném, hogy tegyétek fel ide a felajánlásokat, vagy szóljatok és összegyűjtjük, majd ellenőrizhető és dokumentált módon eljuttatjuk a valóban rászorulókhoz (hétfőig kitalálom, milyen módon, de jó lenne egy csatlakozó társadalmi szervezet, önkormányzat, aki koordinál, helyszínt biztosít, mert naivan azt gondolom, hogy nagyon sok eszköz jön össze). Vagy önállóan keressetek a környezetetekben rászoruló gyerekeket és adjátok oda az eszközöket, ami nektek már nem kell, felesleges. Rengeteg még működő okostelefon, tablet, laptop lehet a fiókok mélyen ami nálatok csak porfogó, de másnak a tanulás lehetőségét jelentené.
Lehet, hogy a jövő tanárainak, orvosainak, ügyvédeinek, informatikusainak, (ne adja Isten) politikusainak ti adjátok meg a lehetőséget az induláshoz, esélyt, hogy ne maradjanak le ebben a szörnyűséges időszakban, esélyt, hogy ne legyenek vesztesek.
Tudjátok! Egy vérből valók vagyunk!
Soha nem volt aktuálisabb (politikai oldaltól teljesen függetlenül): Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!”
"Hős akárkiből lehet. Még abból is, aki megnyugtat egy kisgyereket csupán azzal, hogy a vállára terít egy kabátot, és tudatja vele, hogy a világnak még nincs vége. -Bruce Wayne (Batman)”
Az akció rövid története az alapító szemével:
A miniszterelnöki bejelentést követően megnyitottam a Digitális Batman - együtt a digitális oktatásért Facebook csoportot, amelynek már 1.500 tagja van, és készítettem egy www.digitalisbatman.hu honlapot. A jótékonysági eszközgyűjtésen kívül célom volt az is, hogy megmutassam a felhasználóknak, hogy a közösségi média komoly dolgokra is használható, nemcsak idióta megosztásokra, eszement és teljesen értelmetlen kommentháborúkra. Később már arra is kíváncsi lettem, hogy szinte nulla forint ráfordítással lehet-e sikeres marketingkampányt lebonyolítani egy jó ügy érdekében és akár egy új brandet felépíteni? Az eredmény azt mutatja, hogy lehet! Megszületett Digitális Batman és Joker figurája, akik Azúr zászlóanyával a kampány arcaivá váltak. Ehhez csak a fiam rég „kinőtt” Batman figuráira volt szükség, egy fényképezőgépre, meg persze az ötletre. Digitális Batman nem csak Szombathelyen és környékén lett ismert, hanem több alkalommal szerepelt a helyi és országos sajtóban, tévében, rádióban, Telekom reklámban, és felterjesztésre került több díjra is. De erről majd később…
Főbb eredményei:
- Nem hivatalos összesítésként közel 500 db eszközt adtunk át az akció keretében rászoruló gyerekeknek, társadalmi szervezeteknek, ami óvatos becsléssel is legalább 10-12 millió forint érték
- 2020 márciusban Ferencz Csaba és Váradi Benedek, a két vasi kosárcsapat kapitányának támogató felhívása óriási lendületet adott az eszközgyűjtésnek, és nagyszerű példát mutatott az összefogásra
- Ferencz Csaba és Perl Zoltán válogatott és Körmend mezei 330.000 Ft értékben keltek el, ami 14 db új tabletben realizálódott
- Több iskola is bekapcsolódott az akcióba és segítette az eszközök igazságos elosztását.
- Lezárult a Digitális Batman rajzverseny, amire közel 40 db nagyszerű alkotás érkezett. A zsűri, melynek összetételét bármely országos média megirigyelhetné, meghozta a döntést.
- Elkészült a Digitális Batman logó (Tamara Tánczos és Tibor Lengyel műve)
- Nagy örömömre szolgált, hogy értesítettetek arról, hogy volt aki barátot, sőt volt aki új munkahelyet talált a csoporton keresztül. A lányom híressé vált kék laptopja a lehető legjobb helyre került. A kislánynak, aki kapta, az édesanyja elveszítette a munkahelyét a járvány miatt, de pár nap alatt találtunk neki újat az egyetemen, az én munkahelyemen.
- A Digitális Batman Brand keretében pólók, maszkok készültek a fenti logó felhasználásával a Tom Team Kft jóvoltából
- A karácsonyi árverésen a felajánlások értéke meghaladta az 1,5 millió forintot, amit digitális eszközök vásárlása mellett egy rászoruló család támogatására fordítottunk, ahol a dédnagymama egyedül neveli két kiskorú unokáját.
-Az árverésen a Vas megyei labdajáték csapatok mezei mellett festmények, színház belépők kerültek kalapács alá, és egy igazi ereklye, a körmendi kosárlabdázás Szent Grálja: Zsebe Ferenc a körmendi legenda, 1987-es győztes döntőn viselt nadrágja.
- akciónkon keresztül Ukrajnából menekült gyerekek kaptak számítástechnikai eszközöket
- segítettünk egy nehézsorsú család házának felújításában, illetve egy mozgásképtelen kisfiú rehabilitációs eszközeinek megvásárlásában
- részt vettünk az Amigos a gyerekekért jótékonysági akciójában és fél millió forinttal támogattuk a kórházban ápolt gyerekeket
Digitális Batman támogatói, segítői (a teljesség igénye nélkül!)
Díjak elismerések:
https://www.facebook.com/vasmegye.hu/photos/pcb.2715590521991105/2715739195309571
Korábbi évek jelöltjei között volt Törőcsik Mari színművész, Király Gábor a legendás kapus, Borhy László az ELTE rektora, Kolláth Zoltán és Horváth Béla professzorok szintén az ELTE-ről, Ekler Luca paraolimpikon, Szabó Tibor András színházigazgató
https://www.highlightsofhungary.hu/jeloltek-2020/digitalis-batman
A 2020 évi jelöltek közt van Szoboszlai Dominik labdarúgó, Görbicz Anita és Sterbik Árpád kézilabdázó, az Országos Mentőszolgálat.
A korábbi évek jelöltjei között találjuk Hosszú Katinka úszót, Kassai Lajos lovasíjászt, Máté Bence természetfotóst, Barabási-Albert László hálózatkutatót, a Logiscoolt
Megosztani öröm
Zsolt kislánya, Anna Sára néhány évvel ezelőtt karácsony közeledtével komoly feladat elé állította a szüleit: mindennél jobban szeretett volna ugyanis egy királykék laptopot. Rengeteg utánajárás árán, végül teljesülhetett a vágya, és még azt követően is nagy becsben tartotta az eszközt, hogy a tanulmányai miatt le kellett cserélnie egy korszerűbbre. Édesapja elmondása szerint a lány alapvetően is ragaszkodik a tárgyaihoz, a kék laptopjához viszont különösen erős kapcsolat fűzte: annak ellenére, hogy már régóta nem használta, kitüntetett helyet kapott a polcán, és mindig gondosan leporolta.
Mégis közvetlenül azután, hogy Zsolt létrehozta a Digitális Batman csoportot, Anna Sára felajánlotta a királykék laptopját – így ő lett az első adományozó. Egyetlen kikötése volt csupán: szerette volna, ha olyan kislányhoz kerül, aki hozzá hasonlóan szorgalmas, szeret tanulni és jó jegyei vannak. Zsolt pedagógus ismerőseinek köszönhetően pedig hamar rátaláltak egy kislányra, akit az édesanyja egyedül nevel. „Annyira örült a laptopnak, hogy még szombatonként is tanul rajta” – meséli Zsolt. A történet azonban itt nem ért véget, a kislány édesanyja ugyanis a járvány miatt elvesztette a munkáját, Zsolt segítségével azonban el tudott helyezkedni az egyetemen, ahol ő is dolgozik. Anna Sára laptopja tehát egy egész családot húzott ki a bajból. Valahogy így gyűrűzik tovább a segítség, a jó.
(Filákovity Radojka WMN.hu)